Hírek, események, információk

Képek és történések, történetek a Élményközpont kialakításáról és működéséről.
© Bács-Kiskun Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Társulat 2018

Hétfő 7 | 01 | 2019

Elkezdődött. A Tudomány és a Művészetek Háza megtelt élettel, 250 vett részt 6 teremben a foglal ko - sokon a két idősávban. Az Élményközpont hetente 3 napon tart foglalkozásokat a 750 résztvevőnek. Összesen több, mint 12 ezer diák vesz majd részt a programokon. Az előzetes felmérések szerint a tanulók jól érzik magukat, ismereteik gyarapodtak az Élményközpont látogatása során. Többen hiányolták az élményeszközöket, melynek megérkezésére még egy kicsit várni kell.

Péntek, 14 | 12 | 2018

Megnyitó Kecskeméten a Tudomány és Művészetek Házában. A sajtótájékoztató résztvevői meg te kint het - ték az élményközpont előadótermeit, és az élményelemek egy részét, pl. a bicikli szimulátort, az autó ve ze - tés és repülés szimulátort, a planetáriumot. A sajtótájékoztatón részt vett prof. dr. Hámori József aka mi - kus a TIT országos elnöke, dr. Kraszkó Károly a Bács-Kiskun Megyei TIT elnöke, Gaál József Kecskemét MJV alpolgármestere. Szabics István a TIT megyei igazgatója, a projekt szakmai vezetője előadásában részletesen ismertette a projekt előrehaladását, eredményeit. Az eszközök megérkezésének elhúzódása miatt a projekt még nem teljes felszereléssel működik, mely kb. február közepére válik teljessé. Az eseményt nagy sajtóérdeklődés követte.

Péntek, 25 | 05 | 2018

Aláírtuk a sikeres közbeszerzést követően a nyertes céggel, a TVG Invest Kft.-vel a termek átalakítására, kialakítására, felújítására vonatkozó szerződést. A beruházás végén vélhetően szeptember 5-én, 5 fűthető- hűthető előadóterem áll majd az élményközpont látogatóinak rendelkezésére. Ezen kívül a Planetárium, illetve a földszinti büféből kialakított “közösségi tér”. Az egyik termet a kémiai kísérletek bemutatására alkalmas burkolattal látjuk el, valamint itt vizesblok is kialakítára kerül. Szintén ebebn a termeben egy kis szertárhelyiséget is kialakítunk. A közösségi területek is felújításra kerülnek. Szinte valamennyi nyílászárót cserélni kell, beleértve a világtótesteket is, melyek mindegyike alacsony fogyasztású LED megoldásokkal újul meg.

Hétfő 16 | 03 | 2020

A tanulók a koronavirus járvány következtében kihirdetett veszélyhelyzetre tekintettel személyesen nem járhatnak az élményközpontba, és a vidékiek beszállítása is megszűnt. A lehető legrövidebb idő alatt áttérünk a távoktatásra. Ennek érdekében megnyitottuk a Google Classroom felületén a 7 tantermet, és megkezdtük a tananyagfejlesztést. A hét terem: Környezetvédelem, csillagászat-űrkutatás, robotika, kisérleti kémia, fizikai feladatmegoldások és kísérletek, kriminalisztika, akusztika (Otthoni hangstúdió).
A tantermek belépési kódjai: Fizika: qy45ye5 Környezetvédelem-biológia: rn73fv5 Robotika: kl7rcry Csillagászat-űrkutatás: 5rpvnd7 Kémia: yavkisi Kriminalisztika: 7huptdy Akusztika (home studió): ebaverj

Hétfő 23 | 03 | 2020

Péntek, 03 | 09 | 2018

Elkészült az Élményközpont létrehozásával kapcsolatos első képes beszámoló. Ez elsősorban az előkészületeket és az építkezést mutatja be, Miből mivé váltal a termek helyiségek, hogyan újult meg és kapott új funkciókat a Tudomány és Művészetek Háza első két szintje. A beszámoló itt nyitható meg.

Péntek 30 | 07 | 2021

Az Élményközpont eddigi életútját, legfontosabb eseményeit követi végig a projekt zárására elkészült online képeskönyv, mely a kezdetektől a zárásig mutatja be az Élményközpont létrejöttét, műkö - nek legfontosabb történéseit, eseményeit. Ismerteti a létesítmény eszközeit, élményelemeit, részt ve - it, tanárait, közreműködőit, eredményeit többszáz fénykép és dokumentum felhasználásával.
Az Élményközpont tevékenysége képeskönyvének megtekintése Az Élményközpont tevékenysége képeskönyvének megtekintése